A végtelen űr

[Ixon Kienly]

A mindenség avagy a nagy semmi. Sötét, légüres tér, remélem nem kell magyaráznom... ;D

[Rücksee]

*Rücksee evvel tisztában van, mindenesetre most ez egy cseppet sem érdekli. Kiss lassít a tempón, kényelmesen hátradőlve élvezi a megérdemelt egyedüllétet. A Yppacon biztosan tud egy jót bulizni, lepasszolhatja a hajót, és keres valami alkalmi melót, hogy tovább menjen valamerre. Majd a helyzet adja magát.*

[Mesélő]

*Bizony, a helyzet adja magát. elvégre ki tudja kibe futhat bele egy olyan népszerű bulizóhelyen, mint a Yppac!
Addig azonban kevésbé mulatságos az út... ami azt illeti, egyáltalán nem az. Persze elkötni egy hajót és átverni néhány szerencsétlen hülyét mindennapos dolog. Ugyan kinek a lelkiismeretére hatna? Rücksee ennél bizonyára keményebb csaj. No de egyedül a hideg űrben, a sötét vezérlőfülkében... akaratlanul is az ember eszébe jut, hogy mit is akar tulajdonképpen az élettől. Emlékképek tűnnek fel, régi szép idők, mikor viszonylag gondtalanul éldegélhetett, és minden hétvégén strandra jártak a haverjaival... Hol van az most már? Csak a közöny, a hidegség... szinte megfojtja az embert.
Ha Rücksee éppenséggel fázna, az egyik széken találhat egy tisztának tűnő takarót, mely igen puhának néz ki...*

[Rücksee]

*Az ablakon kibámulva, ujját rágcsálva unalmában nézi a sötétséget. Eszébe jut, mikor még a Panamon lakott, és az a hülye leszedte a füdrőruhafelsőjét. Akarata ellenére is halk nevetést hallat. A pokrócot meglátva maga köré tekeri, felhúzott lábakkal kitámasztja magát és begubózva rágódik tovább a múlton. Mi lehet Fluffal? És Lee? Lett barátnője?*

[Mesélő]

*Régi barátok. Könnyen lehet, hogy aki elhagyja a biztonságot nyújtó szülőbolygót, és kalandozásra adja a fejét, az nem csak a biztonságot hagyja maga mögött. Az Űr sokakat megváltoztat. Egyesek megerősödnek, megkeményednek, mások kegyetlenné válnak, gyilkossá... Ritkaság az olyan régi barát, aki nem akar megölni, vagy akinek nem tartozol valamivel. (Esetleg egy elmaradt szalagavatós tánccal... )
A takaró kellemes meleget ad, alóla a vezérlőfülke is kevésbé tűnik sötétnek és magányosnak. A monitor időről időre pittyeg egyet, jelezve a Yppac aktuális távolságát. Ez egy idő után túl monoton ahhoz, hogy zavarni tudja az embert, szinte altató hatású... Az a pokróc úgy ölel körül, mint két erős kar, mégis vigyázva és puhán.*

[Rücksee]

*Nos, az a bizonyos tánc, ami nem is volt meg, nagyon élénken él a lány emlékezetében. Talán nem csak azt sajnálja. Rossz, hogy a banda szétrobbant, Fluf és Seela Zirosussenen vannak, és úgy általában... senkiről nem tud semmit. Még arról az idiótáról sem. A hírt, miszerint meghalt, alig akarta elhinni.
A pittyegés monoton zaja mellett egyre inkább ólomos fáradtság lesz úrrá rajta, szemhéja le-lecsukódik. Végül nem is hallja a pittyegést, csak alszik csendben, édesdeden.*

[Mesélő]

*Mintha csak erre várt volna a puha árnyék, most megmozdul. Persze milyen felelőtlenség egy idegen hajón álomba esni, anélkül, hogy tisztában lennénk mi más van még itt. A szerelőakna egy rejtett zugában például szép kis zsákmányra akadna akármelyik űrkalóz, de a gárdistáknak is lenne mit elkobozniuk a hajóról... Az a szállítmány ami hivatalosan a hajón van, a negyedét sem teszi ki az egyéb értékeknek.
De hát mi is mozog itt tulajdonképpen? Hiszen a legénység csupán három fő, és mind hopponmaradt a Kruzurán.
Szegény lány, álmában alig észlelheti, hogy a takaró egyre szorosabb lesz körülötte. Az egészen apró élősejtekből szőtt anyag tulajdonképpen nem is pokróc... hanem vadászatnál használt hálóféleség, mely lassan de biztosan megfojtja áldozatát. Ha az álma nyugodt, és ösztönei is cserbenhagyják, talán...itt érnek véget kalandjai*

[Rücksee]

*Ahogyan mocorog, furcsa álmot lát maga előtt: a vízben volt, fiatalabban, boldogabban, mint valaha. Fluf Ixonnal röhögött valamit. Starnd, ilyenkor? Ehhez hideg van. De nem, mégsem. Hirtelen valaki lenyomta őt a víz alá. Kapálódzik, látja a felszínt. Fel akar jönni... kapálódzik. Nincs levegő... nincs... fuldoklik... kipattan a szeme, hogy végre "ixigénhez" jusson, de ekkor tudatosul benne: ez maga a valóság. Csöppet liluló fejjel elkezdi rángatni a hálót, bár itt-ott már sötét foltok jelennek meg a szeme előtt.*

[Mesélő]

*Igen, a vadállatok is egyből rángatózni, kapálózni kezdenek, nem véletlenül gyártják ebből a szerves anyagból ezt a különleges hálót. Ezzel maximum kicsit késlelteti a véget, hiszen némi levegő jut az anyag alá a feszegetésével. Talán ha akdna egy hegyes vagy éles tárgy a közelben, azzal kivághatná magát e szorult helyzetből. Ami azt illeti, az elektromosság vagy a tűz is segítene, de lássuk be, ezek kevésbé kellemesnek tűnő módszerek...*

[Rücksee]

*Kés. Az egyetlen dolog, amivel aludni szokott, neki ez a plüss állata. XD Még ha kicsit morbid is. Alkarjára csatolt Kahariját az utolsó pillanatban kapja elő, és távolabb a nyakától hasogatni kezdi a szorongató anyagot.*

[Mesélő]

*A takaró vagy mi lassan reagáló anyag, persze mondjuk egy levágott emberi karhoz képest feltűnő gyorsasággal nő vissza, de egy a késekhez valamicskét is értő egyed el tud bánni vele. Pláne ha egyszerre olyan éber lett, mint Rücksee. Bár a szorítás nem enyhül, már némi fény dereng át rajta.*

[Rücksee]

*Egyre jobban fáj a nyaka, ráadásul a sötétség is kezdi elborítani. Jobb híján behunyja szemeit, és szabad kezével próbál benyúlni a takaró és nyaka közé, hátha tud valamit lazítani. Ha a nyaka és takaró közötti résbe be tudná csúsztatni a pengét, talán le tudná vágni róla...*

[Mesélő]

*Talán. Csakhogy az anyag kezdi felvenni a lány formáját. Elvégre a szorításnak ez a lényege, nem? Szóval a műveletre alig pár másodperce marad. De akár sikerülhet is, a takaró nem olyan szívós mint egy sokat megélt, élete teljében lévő kalandor.
A penge belehasít az anyagba, és az visít. Vagy csak képzelődik? Nem, a navigátor jelezi, hogy hamarosan kilépnek a hiperűrből*

[Rücksee]

~Jajj neeee!~ *Egyre vadabbul ráncigálja ezt a szörnyűséget, mikormeghallja a pittyegést. Most már ahol csak tudja, kaszabolja. Minél kevesebb, annál jobb. Még a mellkasára is szerzett egy vágást, de ez nem érdekli, a lényeg, hogy szabaduljon és a kezében tudja a kormányt.*

[Mesélő]

*A szorítás lassan enyhülni kezd, a lány akár már ki is bújtathatja a fejét a gusztustalan háló alól. Micsoda megkönnyebbülés lehet még a kabin állott levegője is! Ha most ügyesen kiszabadítja a kezeit, tetőtől-talpig kivághatja magát, és még az övét is lesz ideje becsatolni a kiugrás előtt, ha eddig nem tette volna meg. A lábait azonban olyan régóta szorongatja a gyilkos pokróc, hogy nem lesz kellemes érzés ráállnia...*